2012. szeptember 24., hétfő

Mídász király érintése


~ Dionüszosz az egész földkerekséget bejárta, és mindenütt elterjesztette édes, de veszélyes ajándékának, a szőlőtőkének az ismeretét. Vele tartott öreg nevelője, a pocakos, mindig ittas Szilénosz, kit részegségé
ben sem hagyott el soha a bölcsesség. De amikor Phrügiába érkezett, Dionüszosz észrevette, hogy Szilénosz hiányzik kíséretéből.
Ezen a tájon abban az időben a gazdagságáról híres Mídász király uralkodott. Azt hitte magáról, hogy éppen olyan okos is, mint amilyen gazdag, s hogy mindent ő tud a legjobban. És mivel király volt, és övé a hatalom - ahogy ez már illeni szokott -, senki sem ingatta meg önteltségében.
Szilénoszt parasztok találták meg, s királyuk elé vitték. Mídász nyomban felismerte az öreget, s pompával elindult a szomszéd országba, ahol Dionüszosz abban az időben tartózkodott.
De már útközben találkoztak az istennel, aki tigrisfogatú aranyszekerén járta a vidéket, s kereste Szilénoszt. Nagyon megörült, amikor meglátta kedves nevelőjét.
- Kívánj, amit akarsz - mondta Mídász királynak -, szolgálatodért minden kívánságodat teljesítem.
Mídász meghajolt Dionüszosz előtt, és olyan bölcs arckifejezéssel, ami csak kitellett tőle, megszólalt:
- Ó, add, hogy minden, amihez hozzá érek, arannyá változzék.
- Jobbat is kívánhattál volna magadnak. De amit kértél, beteljesítem - felelte mosolyogva Dionüszosz.
Mídász boldogan indult haza. Dicsérte magát eszéért. Sohase lesz a földön gazdagabb király nála. Türelmetlenségében már az úton meg akart győződni az isteni ígéret valóra válásáról. Letört egy kis faágat, és alig hitt a szemének. Az ág levelestől arannyá változott. Mámorosan az örömtől városába sietett, és benyitott az első terembe. Az ajtó színarannyá vált.
Lakomát rendelt, kezet mosott, és boldog ámulattal figyelte a kezei között lecsurgó folyékony aranyat. Kenyér után nyúlt, a kenyér arannyá vált a kezében. Hozzáért a húshoz, s a sült aranyfényben csillogott. Az odarendelt szolgák szájához emelték az ételt, de a király ajkai között arany csendült. Még a bor is arannyá sűrűsödött a szájában.
Az aranyözön rémülettel töltötte el a királyt. Megborzadt esztelen kívánságától, mert látta, ha nem tud megszabadulni a varázslattól, éhen-szomjan pusztul. Félelemtől remegve nyergeltetett, Dionüszosz után vágtatott, és térdre borulva kérte az istent, hogy szabadítsa meg kínjaitól.
- Menj el a Paktólosz folyóhoz - könyörült meg rajta Dionüszosz. - A víz majd lemossa rólad a szerencsétlen kívánságod átkát.
Mídász nyomban a folyóhoz sietett, megmerült benne, fejét, haját is megmosta a vízben. Mídász határtalanul boldog volt, hogy megszabadult szörnyű adományától, és látni sem akart többé aranyat.~

3 megjegyzés:

  1. Jó a mese, csak azt nem értem, ha ő volt a király, miért nem adta parancsba, hogy valaki más etesse, meg itassa, anélkül, hogy ő hozzáérne a kajához. Így semmi gondja nem lett volna...vagy felvesz egy kesztyűt, mint Elza hercegnő a Jégvarázsban:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért mert, mint a szöveg is leírja, az ajkai között a szájában is arannyá vált az étel... :) Hiába nem érintette a kezével.. :)

      Törlés
  2. a történetből kimaradt az a szerencsétlen fordulat, hogy egy véletlen folytán a lányát is arannyá változtatta, de sebaj. :)

    VálaszTörlés